|
... ez érdekes!
|
| Kiakadtak a 10 ezer forintos minimálbér miatt |
| 2010. Július 30. péntek, 13:19 | ||||||||
|
Bangladesben ezrek részvételével utcai zavargások törtek ki. Betelt a pohár az ottani munkásoknál, és bérharcot indítottak, amivel beléptek a XX. századba. Nincsenek megelégedve azzal, hogy a kormány 17 euróról 34 euróra emelte a textiliparban dolgozó milliók minimálbérét. A 34 euró már mintegy 10 ezer forint lenne, vagyis a duplája az eddiginek. Így talán azt is mondhatnánk, hogy nem értjük miért elégedetlenkednek egy ilyen szegény ország, szegény munkásai, ha hirtelen duplájára emelik a bérüket. A kormány a sikertelen tárgyalások után, a fizikai meggyőzés bevált eszközéhez nyúlt, és kivezényelte a gumibotokkal és könnygázzal felszerelt rendőreit a zavargások elfojtására. A tömeg a gyárakra, a külföldi vállalatok képviseleteire támadt, ez utóbbiakat okolva a kizsákmányolásukért, amiben igazuk is van. Megtámadtak néhány diplomáciai képviseletet, és kifosztották pártucat üzletet is. Dakkában ötezres tömeg megbénította a forgalmat a város főutcáján. Bangladesben 2,5 millió textilmunkás dolgozik a nagy nyugat-európai és amerikai ruházati márkák számára éhbérért. Itt „szerelik össze” például a népszerű Levi Strauss farmereket, és itt dolgoztat a H&M lánc és még számos világmárka, amelyek extraprofitjában nagy szerepe van az itteni munkások alacsony bérének.
A szégyenletesen alacsony fizetések azonban nem csak Bangladesben, de például Kínában is nagy nyomás alá kerültek, mivel az ottani fiatal munkásoknak is elege van a rabszolgakörülmények között éhbérért végzett munkából, amiből a világ távoli sarkaiban néhány száz gazdag lesz még gazdagabb, a piacgazdaság, vagy leánykori nevén a kapitalizmus dicsőségére.
Holt-Tengeri Sóbarlang a főváros szívében. Kattintson ide az égészsége érdekében.
Powered by !JoomlaComment 3.20
3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|
Ha Pesti Fideszes lennék én is nekik adnám,had ...
Ha valaki az anyjával lakik, az, hogy lehet ...
VICES ES JO MESE
Franciaország lakossága több, mint 50 millió. ...
Nem tudni. De valószínűleg eltűnt, mert ha nem,...